Megjelenés
A nagyobb méretű fakopáncsokhoz (= túlnyomórészt fekete-fehér színezetű harkályok) tartozik. A nagyméretű, fehér vállfoltja és csíkozatlan teste jól elkülöníti a fehérhátú- (D. leucotos) és kis fakopáncstól (D. minor). Sapkája fekete, fehér arcoldalán összefüggő fekete sáv nyúlik a tarkóig. Hasoldala fehér, az alsó farokfedők élénkpirosak. Az öreg hímek tarkóján piros folt van, ami a tojóknál hiányzik; a fiatalok fejteteje teljesen piros és az alsó farokfedőik halványpirosak.
Életmód, vonulás
Főleg rovarokkal táplálkozik, bár télen nagy mennyiségű fenyőmagot fogyaszt. Ügyesen kapaszkodik a fák törzsén, farkát támasztéknak használva, csőrével a fa kérgét kopogtatva a kéreg alatt megbúvó rovarok után keresgél. Korhadt fákban akár 10 cm mély üregeket is tud vágni csőrével, hogy a fafúró bogarakat és azok lárváit kiszedegesse. Nyelvét akár 4 cm-re ki tudja nyújtani, mellyel szigonyszerűen felnyársalja a puha testű zsákmányállatokat. A keményebb rovarok a ragadós nyál miatt hozzáragadnak a madár nyelvéhez. Leginkább magányos és agresszív madarak, bár csoportosulhatnak táplálékban gazdag helyeken. Változó méretű territóriumot védenek. A déli, nyugati és közép-európai populációk nem vonulnak, míg a keleti és boreális populációk rövidtávú vonulók. Jelentős vándorlás fordulhat elő fenyőerdőkben a kevés magot termő években.
Költés
Monogám párzási rendszerben élnek, a párok akár három évig is együtt maradhatnak, bár az évenkénti partnerváltás is gyakori. Mindkét nem részt vesz a fészkelő odú kialakításában, a költésben és a fiókák etetésében. A dobolás a legfontosabb kapcsolattartó jelzés párválasztás esetén és territóriumukat is ezzel jelzik. Egy fészekaljat raknak évente, mely 4-7 fehér tojásból áll.
Élőhely