Elterjedés:

Eurázsiai és észak-afrikai elterjedésû faj. Hazánkban mindenfelé költ, ahol természetes vagy mesterséges fészekodúkat talál.

Fészkelõhely: Optimális élõhelyei a lomberdõk, azok közül is elsõsorban az idõsebb tölgyeseket kedveli. Rendszeresen költ fenyvesekben, ártéri erdõkben, mezõgazdasági területeken, városi parkokban és kertekben is.

Költési idõ:

Az elsõ tojásokat az idõjárástól függõen április elején vagy közepén rakja le. Június elején a populációk egy része másodszor is költ. A másodköltések aránya annál kisebb, minél sikeresebb volt az elsõ költés.

Fészkelés:

Természetes vagy mesterséges odúkban költ, de megtalálhatjuk fészkét postaládában, fali üregben vagy vasúti rámpa rúdjában is. Az alacsonyabban levõ fészkelõhelyeket kedveli. A hím tél végén, kora tavasszal foglalja el a revírjét, és a költés ideje alatt védelmezi a fajtársakkal szemben. A revír nagysága a környezettõl függõen 0,2-1,0 ha lehet. A tojó egyedül építi a gyökér- vagy fûszál alapra sok mohából összehordott fészkét, amelynek csészéjét szõrrel és egyéb puha anyaggal béleli. A tojások száma 6-13. A tojásokat általában naponta, a délelõtti órákban rakja. A kotlás az utolsó tojás lerakása elõtt 1-3 nappal kezdõdik és 14 napig tart. Csak a tojó kotlik, ha elhagyja a fészket, a tojásokat szõrrel takarja be. Az elsõ fióka kikelését követõen 2-3 napon belül a többi is kibújik a tojásból. Az elsõ költésbõl származó fiókák a második fészekalj kikeléséig a fészekodú közelében maradnak.

Táplálkozás:

A fiókanevelés idején legfontosabb táplálékát a hernyók képezik. Ezek közül elsõsorban a lombozatban élõket (kis és nagy téliaraszoló, tölgyilonca és a különféle bagolylepkefajok) kedveli. Sokszor megfigyelhetõ, hogy a nagyobb hernyók erõs kitines fejét lecsípi, és úgy eteti meg a fiókákkal. Pókokat is gyakran fogyaszt, fiókák táplálékából nagyobb számban kerültek elõ lombozatban élõ karoló- (pl. aranyos karolópók) és keresztespókok, valamint a talajon élõ farkaspókok. Ritkábban elfog egy-egy lószúnyogot, bogarat, szöcskét és poloskát is. Téli táplálékát bogarak, levél- és pajzstetvek, pókok, illetve különbözõ magvak alkotják. A széncinege a többi cinegefajhoz hasonlóan a lombkoronaszintben táplálkozik, de õsszel és télen gyakran keresi zsákmányállatait a talajon is.

Állománynagyság:

Mindenfelé gyakori fészkelõ. Megfelelõ fészkelõodúk esetén tölgyesekben hektároként 1-4 pár is költhet. A túl sûrû populációkban jelentõsen megnõhet a természetes ellenségek, az erdei sikló, a menyét és a nagy pele által elpusztított fiókák aránya.

Vonulás:

Állandó, illetve kóborló madár. A hazánkban költési idõszakban gyûrûzött cinegék nagyobbik része helyben marad, kisebbik része viszont messzire elkóborolhat pl. dél felé Olaszországba vagy észak felé Lengyelországba. A gyûrûzések azt mutatják, hogy a tõlünk északabbra, Szlovákiában, Lengyelországban vagy Oroszország keleti területén költõ egyedek egy része rendszeres téli vendég nálunk.

Védelem:

Gyakorisága és nagyfokú alkalmazkodóképessége miatt hazai állománya nem veszélyeztetett. A korszerû erdõgazdálkodás következtében erdeink nagy részébõl kivágják az elhalt, korhadt, odvas fákat, ezért nemcsak a széncinege, hanem az összes odúlakó madár fészkelési lehetõsége is csökken. Az ilyen területeken 32 mm-es bejárónyílású mesterséges fészekodúk kihelyezésével elõsegíthetjük megtelepedését. Az erdõ korától, összetételétõl és sûrûségétõl függõen célszerû hektáronként 4-6 odút kihelyezni. Az áttelelõ példányok táplálékát madáretetõkbe kirakott napraforgómaggal, tökmaggal, dióbéllel vagy faggyúval egészíthetjük ki.